Nem is olyan régen olvastam egy történetet, melyben gyermekeket kérdeztek meg arról, mivel is foglalkozik anyukájuk, apukájuk.

Az egyik kislány azt mondta, hogy anya diétázik. 😀

Szerintem mi nők nagyon sokan magunkra is ismertünk ebben a mondatban, hiszen jelenleg is sokan diétáznak valamilyen formában. Viszont aki ismer, az tudja, hogy a diéta szót nagyon nem szeretem. Számomra a diéta még mindig a szűk értelemben vett gyógyélelmezést jeleni. Pl. egy epebetegnek, vagy egy vesebetegnek egészségügyi szempontból összeállítanak egy étrendet, ami lesz végül az ő diétájuk. Persze a divatdiétákat is diéta megnevezéssel „hirdetik”, ami ebből a szempontból számomra azt sugallja, hogy ideig-óráig tartó dolog….tehát egyszer véget ér. És akkor utána mi lesz? Jön egy újabb diéta? Vagy annyira kiéhezik a szervezet bizonyos makro- és mikrotápanyagokból, hogy habzsi-dőzsi következik…L .csalónapok sokasága 😀 😀 😀
Továbbra is azt gondolom a szervezet tudja mire van szüksége. Küldi is a jeleket a számunkra. A legjobban egyébként ezt a gyermekek esetében lehet megfigyelni. Amíg nem visszük be a málnásba 😀 😀 addig ők pontosan azt szeretnék enni, amire a szervezetüknek szükségük van. Ezt a saját gyermekemnél is megfigyeltem. Sokszor már pánikba estem, mert azt gondoltam tükörtojás mérgezést fog kapni, de aztán rájöttem a testtípusa a fehérjét és a zsírt részesíti előnyben a szénhidrátokkal szemben (ez nem azt jelenti, hogy nem eszik szénhidrátot, csak az arányok mások) és köszöni szépen jól van…:D heti 5 kemény edzése van és persze mint minden gyerek edzések után még otthon is nyomja a kézenállást, a bógnit és rúgja a kickeket.😀 😀
Szóval a testnek tápanyagra van szüksége. Mindenki más és más, más anyagcserével, hormonrendszerrel és idegrendszerrel, így talán már érthető, hogy miért nem működik mindenkinél ugyanaz a „diéta”, vagy írhatom azt, hogy étrend. Erre nagyon jó példa egyik kedves vendégem Gábor. Ő rendkívül tudatosan építette fel az étkezéseit, nagyon nagy súlyról indult (a szerelmi bánat eteti a kalóriát 😀 :D) és mi akkor találkoztunk, amikor már azt érezte, hogy a testének más kell mind a táplálkozást, mind az edzést tekintve. Egyből levágtam, hogy Ő tipikusan az a céltudatos ember, aki kitűzött egy célt maga elé és azt tűzön vízen keresztül is viszi. Kiveséztük a táplálkozási szokásait, megmutattam neki az irányt és szerintem fantasztikus az, amit 3 hónap alatt végig járt……..ugyanis ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a szervezete elkezdjen úgy működni, ahogy szeretne és ezt meg is mutatta nekünk. Íme láthatjátok, hogy egy testtudatos táplálkozás – figyelembe véve az anyagcsere, a hormon és az idegrendszer működését – milyen eredményeket hoz. 😀 Persze azért edzettünk is 😀 😀 😀 Büszke vagyok rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük